Hőségben

Szél-cirógatta, felriadt bozót.
Homályos csarnok, visszhangos vacok.
Göcsörtös fák közt, lépcsőn botladoztam.
Lekucorodtunk, s én néztem a folyót.
Barátkozom az űrrel már mióta.
Csöndes felhők csüngnek szürke égen.
Hóna alatt bújtat báva hőség,
Megfulladok a tollpihe között.
Ha már a Földön meg kell dögleni,
Jól tesszük, hogyha jól viselkedünk.
Idelenn immár elmúlt a remény,
Szemünk kinyílt, és rálátunk a nincsre.
Együtt pihenni – mily szép gondolat!
Elandalító, lelketlen regény.