Leszegett fejjel, duzzogva tipegnek a sziklákon. Annyi eszük azért van, hogy észrevegyék a közeledő halrajokat. Ilyenkor nyögdécselve ugranak egyet-kettőt (fáj a térde nagymamának), felhussannak a levegőbe, hogy rögtön lecsapjanak a vízre. A vergődő halacskával csőrükben visszatelepszenek a guanótól fehér sziklájukra, hálásan égnek meresztik hatalmas csőrüket, és egy-két nyeléssel leküldik a halat. Néhány percig üveges szemmel sziesztáznak, böfögnek egyet-kettőt, majd minden kezdődik elölről. Amikor jóllaktak, egészségügyi sétarepülés következik. Gacsos szárnyaikkal a part menti sziklák felett köröznek.
Tavaszi vasárnapokon, amikor magasan áll a Nap, és fényes tükörré változtatja a sima tengert, szerelemtől elvakult pelikán hímek üldözik a magasban a tojókat. A hím rekedten kurjongatva lecsap a tojóra, mint egy csámpás vadászrepülőgép, leszorítja a vízre, ahol is végre beteljesül a szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése