Kórusba mennék

Nem fogyna ki a lélegzetem, hosszan zengetném a kitartott hangokat - villő, villő -, sötét bársony háttér volna a villódzó szopránok mögött. Könnyedén kanyarogna és csapongana a hangom, olyan gyorsan, hogy még akár egyszerre is szólna két hang. Beleborzonganék tetőtől talpig, amikor Pamacs tanár úr tenyerét felfelé fordítva lassan széttárná a karját, a szöveg megszűnne, és már csak valami hármashangzat zúgna körülöttem, bennem, olyan mélyről, hogy eszemet veszi.