Mit csinálnék legszívesebben ma? Hatalmas faliképet, lehet, textilt. De inkább animációs filmet. Vagy táncfilmet inkább.
A déli féltekén a halottak napja ugyanaz mint az északi féltekén a bolondoké. Vonj ki hatot a hónapok számából, és mindjárt világos. Tavasz van, pezseg az élet. Halottak napján szívességből visszagondolnak az elmúltakra, de az életbe csimpaszkodnak.
Halottak napján mindenki jelmezbe öltözik, eltakarja a szereparcát, és magára aggatja valódi énjét. A Tenger szőleje nagy város, tizenkét dombot terít be, a szélső a Pálmák hegye. Amikor leszáll a sötétség, elindulnak. Csúszkálnak lefelé mind, köves ösvényeken, aszfaltutakon, kiszáradt patakmedrekben. Helyeske lányok öklelő kis bikáikat vonszolják kézen maguk után. A kövér asszony, a boltból, most karcsú bokával táncol. Magányos öregekben felébred a férfi, süvöltésüket visszhangozzák a dombok. Égre emelt kézzel ugrándoznak a kölykök, lehengerednek a szúrós bokrok között a völgybe, útjukban leverik lábukról a párokat, kik így végre kiereszthetik visszatartott lélegzetüket. Fülében kis dugókkal, némán táncol a város népe, csak a léptek csikorgása, dobogása, surrogása hallik. Égre néző tenyerekben telefon, a képernyőkön önmagukat nézik borzongó gyönyörrel. Égre vetítik a képet. Ezernyi fénynyaláb világítja meg a felhőket. Már leérnek a partra. Bőg a tenger, vad hullámok vérebei védik az emberektől. Mégis, egyre jönnek, a sziklákról lelökik az alvó oroszlánfókákat, túlvijjogják a sirályokat és a szelet. És jönnek, jönnek. A fókák után az emberek, be a vízbe, az őrjöngő hullámverésbe. Hajnalra kiürül a város. De az óceán sosem telik be.
A déli féltekén a halottak napja ugyanaz mint az északi féltekén a bolondoké. Vonj ki hatot a hónapok számából, és mindjárt világos. Tavasz van, pezseg az élet. Halottak napján szívességből visszagondolnak az elmúltakra, de az életbe csimpaszkodnak.
Halottak napján mindenki jelmezbe öltözik, eltakarja a szereparcát, és magára aggatja valódi énjét. A Tenger szőleje nagy város, tizenkét dombot terít be, a szélső a Pálmák hegye. Amikor leszáll a sötétség, elindulnak. Csúszkálnak lefelé mind, köves ösvényeken, aszfaltutakon, kiszáradt patakmedrekben. Helyeske lányok öklelő kis bikáikat vonszolják kézen maguk után. A kövér asszony, a boltból, most karcsú bokával táncol. Magányos öregekben felébred a férfi, süvöltésüket visszhangozzák a dombok. Égre emelt kézzel ugrándoznak a kölykök, lehengerednek a szúrós bokrok között a völgybe, útjukban leverik lábukról a párokat, kik így végre kiereszthetik visszatartott lélegzetüket. Fülében kis dugókkal, némán táncol a város népe, csak a léptek csikorgása, dobogása, surrogása hallik. Égre néző tenyerekben telefon, a képernyőkön önmagukat nézik borzongó gyönyörrel. Égre vetítik a képet. Ezernyi fénynyaláb világítja meg a felhőket. Már leérnek a partra. Bőg a tenger, vad hullámok vérebei védik az emberektől. Mégis, egyre jönnek, a sziklákról lelökik az alvó oroszlánfókákat, túlvijjogják a sirályokat és a szelet. És jönnek, jönnek. A fókák után az emberek, be a vízbe, az őrjöngő hullámverésbe. Hajnalra kiürül a város. De az óceán sosem telik be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése